Futóversenyek
Újra vár a Sárkánymaraton a Hanságban. Csodálatos környezetben a résztvevők négy táv közül választhatnak: 5 km, 10 km, 21 km.
-
2023.05.13.
Ugye emlékeztek a csókakői várra, és a 200 lépcsőre?
2024.03.23.-án újra várunk Jótékonysági futásunkra, melynek bevételéből minden évben rászorulókat segítünk. Rendezvényünk az Aktív Magyarország Program keretében támogatott.
Veletek, akik futtok, akik példát mutattok.
A Csókakör Jótékonysági Trailt azért álmodtuk meg, hogy segíteni tudjunk azoknak a gyerekeknek, családoknak, akiknek minden apró segítség, gesztus egy új lehetőséget ad.
Távok:
7- laza körnek induló aszfalt-terep talajú vegyes kör, a végére egy kis fejtörést okozó emelkedővel. A Jordán-Parkerdőből induló kör kellemesen laza terepen indul, majd Csókakő és Csákberény települések határán indul egy kis emelkedő, hogy a vár háta mögött található vár-árokból egy kaptatón felfutva hódíthassátok meg a várat. Az emelkedő után egy jól megérdemelt laza rész következik vissza a Jordán-Parkerdőhőz. Akik 14 illetve 21 km-t vállaltak be, többször is bejárhatják ezt a területet.
A vár meghódításánál figyeljetek arra, hogy –bár ki lesz szalagozva- ne térjetek le a kijelölt útról, mert balesetveszélyes. A kaptatón felfutás csak saját felelősségre.
Amíg a szülők futnak, a gyermekek sem fognak unatkozni
Kezdésnek várunk a 400 méteres Dörmögő Dömötör futam, ahol a gyerekek is megmutathatják, mit tudnak. Erre a távra elsősorban 4–7 éves gyerekeket várunk. Minden futó befutóérmet kap, az első három helyezett pedig oklevelet is.
Tudjátok, a Csókakör jótékonysági trail-en vigyázunk a környezetünkre, így lehetőleg mindenkinél legyen saját kulacs
Kérünk, hogy hozz magaddal saját palackot!
Természetesen: a futóverseny során rengeteg víztöltő pontot állítunk fel!
A 2km-es Junior futamunk segítője Soós Péter lesz, aki a környék ismert, és népszerű futója. A pálya kijelölője, legjobb ismerője pedig Mitru László.
A rajt és a cél a település külterületén található Jordán-parkerdőben lesz, melyet gépjárművel könnyen meg tudtok közelíteni.
Nevezni itt tudtok: https://sportnaptar.hu/apply/index?id=18560
Indulási időpontok:
- 2 km-es táv 10:30
- 400 m-es táv 10:45
- 7-14-21 km-es táv 10:00
Nevezési díjak:
Csókakör Dörmögő Dömötör 400m-es gyerek futam
Csókakör Trail Bagolyfióka futam 2 km
Előnevezés: 2023.10.01. - 2023.12.31. 1 000.-Ft
Nevezés: 2024.01.01. - 2024.03.22. 2 000.-Ft
Csókakör Trail Nordic Walking futam 7 km
Előnevezés: 2023.10.01. - 2023.12.31. 7 000.-Ft
Nevezés: 2024.01.01. - 2024.03.22. 8 000.-Ft
Csókakör Trail 7km
Előnevezés: 2023.10.01. - 2023.12.31. 7 000.-Ft
Nevezés: 2024.01.01. - 2024.03.22. 8 000.-Ft
Csókakör Trail 14km
Előnevezés: 2023.10.01. - 2023.12.31. 8 000.-Ft
Nevezés: 2024.01.01. - 2024.03.22. 9 000.-Ft
Csókakör Trail 21km
Előnevezés: 2023.10.01. - 2023.12.31. 9 000.-Ft
Nevezés: 2024.01.01. - 2024.03.22. 10 000.-Ft
Helyszíni nevezés a 03.22 nevezési díjhoz képest+1000 Ft.
A rajt és a cél a település külterületén található Jordán-parkerdőben lesz, melyet gépjárművel könnyen meg tudtok közelíteni. A versenyen az egyes távokat külön díjazzuk.
Támogatóink:
-
2024.03.23.